efff

száraz reblog, olykor HÉNR, amúgy meg ja

Takeshi Kovács hazatért, ex-küldöttként saját bolygóján szembesül azzal, ami miatt korábban lelépett a küldöttektől. Kovács helyzete ebben a regényben némileg rosszabb, hiszen a jakuzák mellett még a bolygó uralkodóosztályával, illetve az általuk felbérelt korábbi önmagával is szembe kell néznie.
Richard Morgan három könyvét lehet beszerezni magyarul ma itthon. A dühöngő fúriák van annyira jó, mint a legelső, a Valós halál. Természetesen ebben a könyvben is ott a valós halál, mint ahogy a Kovács olykor filozófikus megnyilvánulásai és metaforisztikus megnyilatkozásai is.
Morgan világa kicsit a miénk is. Illetve annak egy része a miénk, ő csak kölcsönvette, és átformálta. Harlan világának oceánja a Kossuth, kormánya a Mecsek-kormány, és a legelső telepesek kelet-európaiak, főként magyarok.
Harlan világa ugyanakkor messze nem az, amit Kovács már a magáénak érez, de mégis, a végletekig elmegy, hogy megvédje, hogy ne kerüljön olyan sorsa, mint azok a bolgyók, amik arra lettek kárhoztatva,hogy a civilizált világnak nevezett politikai gépezet egyszerűen eltörölje  - az erő, és a Küldöttek eszközeivel.
Ha jó akarsz, olvasol. Ha jó könyvet, ezt.

3 years ago